HÍREK

Egyszer minden álom teljesül, van hogy hamarabb, van hogy hosszú utat kell megtennünk érte, közben néha még el is bukunk a cél előtt de a kitartás meghozza az eredményét. Leonk 2 éve elbukta a Best in Show győzelmét, mert túl közel hoztak hozzá egy másik kandúrt az összevetésben, kitért a hitéből, nem tudtuk tovább folytatni a versenyt. 5 bíróból 3 újra szavazott, tehát mi nyertünk volna akkor és ott. Mondanom sem kell mennyire bántott a dolog de állatoknál nincsenek kiszámítható helyzetek. Szomorúan távoztunk de emelt fővel, mert abszolút megérdemelte volna a díjat. Ma pedig teljesen váratlanul, az asztali bírálatot követően , ahol már 8x-ra nem jutunk dűlőre Phoenix szemszínét illetően, esküdni mertem volna, hogy nem jelölnek a legszebbek közé. Aztán a papíron mégis csak ott volt az a kis szó, amiért minden kiállító epekedik a bírálatok után. Félhosszú szőrű, felnőtt korcsoport kandúrjai kategóriában csak Phoenixet jelölték, így egyenes ágon jutottunk a Best in Show győzelemig. Még 2 lépés a National Champion cím megszerzéséig de utána Phoenix befejezte a kiállítások világát. Ivarérett kandúr lévén már nem kimondottan kedveli ezt a világot és mi ezt tiszteletben tartjuk.


❤️Várunk szeretettel mindkét napon ❤️

2026.10.06.

Hamarosan megérkeznek a "E alom" kiscicái, akiket már nagyon várnak a gazdik. ❤️ Amennyiben tervezed egy ilyen bűbájos családtaggal bővíteni a már meglévő családodat, előjegyzéssel megvalósíthatod. Várjuk szeretettel érdeklődésedet. 

2026.09.28.

PMCE-WCF Világkiállítás 
 2026.09.26.-27.

Seal Dream Bellatrix *H
2* Excellent 1 
2* CACP (kölyök osztály győztes)
2* NOMINATION B.I.S. ( jelölés a Best in Show-ba , a kiállítás legszebb cicáinak versenyébe)

2026.09.28.

2026.09.01.


Casanova ❤️ Cocco Chanel ❤️ Calimera 

Aki szereti az egyedit, annak ezt a kiscicát ajánljuk figyelmébe ❤️ Kennelünk új mérföldkőhöz ért vele, ezért különleges gazdit keresünk számára. 

Zach cicánk 3 évesen találta meg a számára ideális gazdit és ma el is hagyta kennelünket, hogy felfedezze az új életét egy csodálatos gazdinál❤️

2026.07.04 


2026.06.27.-én Alina 3 gyönyörű kiscicának adott életet. 2 nőstényből és 1 kandúrból áll a "C" alom csapata. Fogadjátok őket szeretettel❤️

2026.07.02. 




Ettől a szülő párttól hamarosan kiscicák érkeznek, visszamondás esetén van lehetőség előjegyzésre.

2026.04.12. 


Újra kiállítás, 2026.03.28-29. WCF Nemzetközi Macskakiállítás a Folyondár Vasas Sport és Tánc centrumban. Bp, III.Folyondár u.15. 

várunk mindenkit szeretettel 😊


Tenyészetünk büszkén képviseli az INABA céget és Amika segítségével szívből ajánljuk termékeit, aki megszállottja a finom falatoknak. Mi már tudjuk, hogy egy termék csak akkor jó ha azok valóban a cicák egészségét támogatja. Tudd meg te is és nem fogsz csalódni. Amika üzeni, Churu-ra fel! 

Következő kiállítás amin személyesen is megtalálhatóak vagyunk: 

2026.03.14-15. Lurdy Ház,  10-18h között.


Nyereményjátékot indítottunk 2026.01.01.-2026.02.14.-ig a Cherubim fajta népszerűsítése céljából. A játékban való részvétel szabályait és részleteit az alábbi kódon megtalálod. 

Sok szerencsét!